hu
TR
EN

Kovách Aladár –

a török mentőszolgálat megteremtője

Kovách Aladár (1866-1922) nagy nemzetközi gyakorlattal rendelkező orvos volt, meghatározó személyisége volt az 1887-ben létrehozott magyar mentőszolgálatnak. Az Isztambulban élő Széchenyi Ödön javaslatára 1911 elején budapesti szakemberek érkeztek magyarországi eszközökkel az Oszmán Birodalom fővárosába, hogy az isztambuli tűzoltóság keretei közt megszervezzék a mentőszolgálatot. A kiképzésért és begyakorlásért a fiatal gróf Andrássy Manó (1892-1953) felelt. Ennek megtörténte után megérkezett Isztambulba gróf Karátsonyi Jenő (1861-1933), a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület elnöke, és Kovách Aladár mentő főorvos, akiket V. Mehmed szultán is fogadott, sőt, ki is tűntetett.  A magyar főorvos nevét azért kapcsolják össze a török mentőszolgálat megalapításával, mert jelentős személyisége volt a korabeli nemzetközi mentős életnek. A török főváros első baleseti kezelőközpontját az azóta lebontott Taksim téri laktanyában alakították ki.

térkép

E-mail:macarkulturmerkezi@mfa.gov.hu