hu
TR
EN

Az erdélyi követség épülete Isztambulban

Szapolyai János magyar király 1527 óta folyamatosan kapcsolatban állt a Fényes Portával, s a Habsburg-párttal szembeni küzdelmeit török támogatással vívta. Ez örökségül maradt fiára, János Zsigmondra és párthíveire, akik Buda 1541. évi török hódítása után visszaszorultak a Magyar Királyság keleti részére, amelyet 1570-től Erdélyi Fejedelemségnek nevezünk. Török függésben álló önálló ország volt a nemzetközi politikában 1691-ig, 1867-ig pedig Bécs közvetlen fennhatósága alatti tartomány, majd a Magyar Királyság szerves részeként nagy fellendülésen esett át. 1920-ban Magyarország első világháborús veresége következtében nagy létszámú magyar lakossággal Romániához került. Az erdélyiek az 1550-es évektől tartottak fenn követségi épületet Isztambulban, a Balat városrészben. A ház Erdély Habsburg uralom alá kerülését követően a száműzött Thököly Imre kurucainak, majd a Rákóczi-emigráció tagjainak kezében volt. A 18. század második felében azonban tulajdonosai már isztambuliak voltak. A 19. század végén még megvolt az eredeti ház, erről több magyar utazó is megemlékezett. A követség telkén jelenleg romok találhatóak, mellette pedig egy teázó.  Az oda vezető lépcsőszerű út is az egykori magyar/erdélyi vonatkozásokra emlékezet: Macarlar Yokuşu/Magyar lépcső.

térkép
további információ további információ

E-mail:macarkulturmerkezi@mfa.gov.hu