hu
TR
EN

A Rákóczi Múzeum Rodostóban

II. Rákóczi Ferenc egykori vendégfogadó- és étkező háza jelenleg a Rákóczi Múzeum (Rakoczi Müzesi). A sok változást megélt épületről a magyar kulturális kormányzat, a fejedelem és bujdosótársai hamvainak hazahozatalakor (1906) lemondott. Belső díszítését is leszedték, s az azokat tartalmazó ládák Kassára kerültek, majd az 1940-es évek elején az ottani Rodostó-házba építették be őket. A rodostói házat Tahy László követ mentette meg az enyészettől azzal, hogy 1927-ben a magyar államnak megvásárolta, s az épület azóta is Magyarország tulajdona, amelynek vagyonkezelője az Isztambuli Magyar Főnkonzulátus. A romot megvétele után a magyar állam Möller István felmérései és tervei alapján felújíttatta. Az épületet 1933 őszén, törökországi hivatalos látogatása során, Gömbös Gyula miniszterelnök avatta fel. A Magyar Nemzeti Múzeum 1968-ban rendezte be az épületben az első kiállítását, amelyet azóta többször felújítottak. A múzeum ottani tiszteletbeli konzulunk, Erdoğan Erken úrnak, valamint a Rodostói Magyar Baráti Társaságnak és annak elnökének, İzzet Güneş Gürseler úrnak köszönhetően beleépült a török város emlékvilágába. A múzeumnál található faragott székelykaput egy meghitt ünnepség keretében 2005-ben állították fel.

további információ
térkép

E-mail: macarkulturmerkezi@mfa.gov.hu